A Google naptár automatikus eseményszervezője: mozi, színház, tánc, akármi
Írta: BizBigyó on november 22, 2006
Google Naptár (Google Calendar), ismerjük, van, ott figyel a GMail postafiókunkban.
Kereshető, szerkeszthető, megosztható másokkal, megtartható magunknak, kipublikál, bepublikál.
Mit tud még, azon túl, hogy van ingyenes sms értesítő szolgáltatása is? (tényleg ingyenes, tényleg értesít – csak ne írjunk be hosszú tennivalókat, úgyismint bevásárlólistát, mert akkor sok részletben küldi az sms-t) Erről bővebben itt.
Most éppen annak örülök, hogy megjött az automata programata.
Nem kell innen-onnan összevadászni a programokat, hanem csak beírjuk a naptár külön keresőmezőjébe, hogy mozi, színház, film, tánc, webinar, vagy ami jól esik, és a Google levadássza az elérhető programokat, amit egy kattintással beilleszthetünk. Nemcsak úgy a hivatalos programoldalakról, hanem egyéni felhasználók által nyilvánossá tett Google naptárakból is (a tesztből az is kapásból kiderült, hogy vannak, akik vsz. véletlenül tették publikussá a naptárukat, legalábbis egy-egy esti program leírásából ítélve…). Ez a funkció nem elhanyagolható a rendezvényszervezés, és -marketing szempontjából sem. De azt is mondhatjuk, hogy web 2.0-ás mezekben is indul a felhasználók közötti naptárak megosztása terén, vagy vírusmarketingként is értelmezhetjük a publikus naptárak közti válogatási lehetőséget. Pl. feliratkozhatok XY naptári programjára, ha nekem is bejönnek azok a típusú programok, amiket ő kiválaszt (pl. CEU filmek). Le vagyok nyűgözve, na. Egyszerűbb lett a nagyszerű.
Pl. ‘SEM marketing’ kulcsszónál rögtön látszik a sok koferencia, köztük a Chicago-i decemberi nagy SES durranás is, amire egyszer még az életben, pl. jövőre jó lenne lejutni. Addig is alig várom, Danny de Sullivan mit ír majd az eseményekről és a keresővilág újabb híreiről és fogásairól.
A kortárs táncot tesztelve, bejön a Jövő Háza programkínálata, amit megnézhetek előnézetben/priviben, és egy klikkre hozzáadhatok sokat vagy keveset is:
Jövő Háza Központ – programok
Jövő Háza Központ programajánlója koncert, színház,
Matching events on this calendar:
2006-11-28 : Komédiás bérlet
A magyar és a világirodalom kortárs és klasszikus költőinek verseit énekeljük
2006-12-06 : Tünet Együttes(Szabó Réka Társulata): Véletlen
„Szabó Réka kortárs táncos-koreográfus, egyben matematikus és egyetemi tanár,
2006-11-17 : AD- Mándy Ildikó Társulatának új bemutatója!
kiállítás a kortárs tánc köntösébe bújtatva. Mándy Ildikó 1998-ban az XYZ című
Most már csak egy dolog hiányzik, hogy jövőre ne kelljen az egész naptárba újra beírni népes családunk rengeteg név- és születésnapját, meg az egyéb évente ismétlődő eseményeket. Be is ajánlom guglinak a fejlesztést, hogy legyen egy annual events opció. Frissítés: nincs mit beajánlani, mert már rég működik (napi, heti, havi és évenkénti ismétléssel is).



ipel said
nézz be!