Két jó hírem van:
Az egyik jó hír, ami nem a GM-hez kapcsolódik, hogy 2006-ban a keresőmarketing felnőtté vált Magyarországon is, vagyis felnőtt is volt, csak éppen többen, többet fogtak vele kezet, és megitták a pertut. Ez jó hír. Mivel minden olyan dolog jó hír, ami nem terheli, passzírozza a vevőket, és nem arra készteti a hétköznapi embert (értsd: mindenkit, beleértve a marketingeseket is, a régi öltönyösöket és az új pólósokat is), hogy a marketinget a furmányos átveréssel azonosítsák. A 2006-os országos online marketingköltésen belül, auditált adatok híján, az Arcanian Consulting cégvezetőjének becslése szerint, kb. 5-10% közé esik a keresőmarketingre fordított médiaköltés. Némi rossz hír, hogy mindez a MOHI-ból kimaradt. De remélhetőleg, 2007-ben ez már nem így lesz, ill. a Google és az Etarget adatai legalább 2007-ben már publikusak lesznek.
A másik jó hír, hogy a nemzetközi reklámszakmabeliek elértek a számonkérés szintjére: ‘Oké, reklámoztatok a Super Bowlon – de nem volt keresőkampányotok? Nem mondod komolyan?!’ Erős kritika, hiszen ez az USA, mondhatni, nemzeti ünnepe, ahol a családok összejönnek a kanapén – az ‘internetes TV’ előtt. Itt már messze nem arról van szó, hogy ‘igen, az emberek keresnek az interneten, legyél a keresőben Te is.’
AdAge: A General Motors az amerikaifoci-bajnokság előtt egy nagy PR buzz (light- year) mutatványt hajtott végre, három triplalux után viszont kifelejtette a keresőket, az USA-ban elsősorban a kb. 80%-ot lefedő Google-t + Yahoo-t. A nagy felhajtásban az emberek keresték, hogy mi van a GM bajnoksági reklámjával, vagy a Doritos-szal (rágcsa, kb. chips), és semmi: a keresők találati listájában mindenféle oldalak jöttek fel, de nem voltak kulcsszavas hirdetések/ szponzorált linkek a jobb oldalon, amik az aktuális microsite-ra mutattak volna, hogy készen álljanak a több ezer érdeklődő azonnali és tárt… ööö… linkű fogadására. A GM által választott reklámügynökség _sem_ figyelt arra, hogy olyan versenyképes árajánlatot adjon, amiben a méregdrága 30 másodperces szpot mellett, az online egyéb eszközei, pl. a keresőmarketing is szerepel a microsite-ra építve, ráadásul megfelelő súllyal és szerepben. Nem voltak a GM-től linkek, de voltak a YouTube-tól és a CBS Sportsline-tól, akik egyszerűen meglovagolták a GM drága pénzen vett 30s-es szpotját. A keresőkben. (angolul ‘drafting‘ néven fut a szemfüles tolvajlás ezen módja)
Szóval, Super Bowl, lement szuperül a bajnokság, a felhasználók felhevültek a játék gondolatára, aztán kóvályoghattak, hogy hol és mit tegyenek, ha többet akarnak tudni, (és venni) mint az a 30 másodperces GM reklámból kiderülhetett többmillió dollárért. Ezzel ellentétben kik használták a keresőket? A Pizza Hut (előttünk a bajnokság-sörhas-pizzaszelet trió), a Salesgenie.com, a GoDaddy stb.
És most jön az integrált web 2.0 marketing egy szép korai példája: a Pizza Hut nem a hivatalos pizzahut vállalati oldalra mutató hivatkozásokért fizetett, hanem a YouTube-on épülő pizzahut csatornáját reklámozta, a saját márkával ellátott videócsatornájukat.
És most jön az, hogy a szép korai példában hiba van. Még pizzahuték sem csinálják tökéletesen, de mernek és kockáztatnak és nyernek. :) Látogassunk el a hivatalos YouTube Pizza Hut csatornára: ezen az oldalon nem engedi lejátszani a Super Bowlra készült reklámot. Mi értelme innen továbbmenni egy másik oldalra, ha értékelhetem és kommentálhatom a felvételt a pizzahut felhasználói oldalon is?


